A tiltott figyelem

A szűk folyosón a léptek robaja fojtotta el a fémes morajlást. János-G534 óvatosan lassított, míg a nagymama mellé nem ért. A fiú tenyerén még vöröslött a dörzsölt sebek nyoma, de tekintetét az idős asszony remegő térdeire szegezte.
– Vedd el – suttogta János, és a szintetikus fejadag felét a nagymama kötényzsebébe csúsztatta. – Kimerültél. Nem bírod a következő váltást.
A nagymama hirtelen megtorpant. Szemeiben riadalom villant, csontos ujjai azonnal visszatolták a szilárd falatot.
– Menj innen, G534-es! – sziszegte fojtottan, miközben Őrszem-3 lépteinek koppanása közeledett a hátuk mögött. – Nincs kegyelem, ha meglátják. A kolónia törvénye tiltja a megosztott adagot!
– Nem érdekel a törvény – mondta halk, rekedt hangon János, de tekintetében ott bujkált a törődés. – Nem hagyom, hogy összeroskadj.
– Nem kértem tőled semmit! – vágta rá a nagymama hirtelen haraggal, s gyorsan elfordult. – Semmim sem vagy!
Ahogy a fiú elmaradt mögöttük a folyosó homályában, Alinda észrevette, hogy a nagymama remegő keze mégis a zsebéhez tévedt, oda, ahol a falat megérintette a ruháját.
– Te is kedveled őt – suttogta Alinda, közelebb hajolva az öregasszonyhoz. – Miért mutatod magad keménynek?
– Mert a tiltott kötődés lassú halál – felelte a nagymama elcsukló, mégis éles hangon. – A kolónián a szív a leggyengébb alkatrész.