A rezonáló lánc

Alinda mellkasában forró hullámként csapott fel az indulat a nagymama kesernyés szavai hallatán. Nem volt hajlandó elfogadni, hogy a kolónia fémrácsai között a szeretet és a törődés csupán veszélyes gyengeséget jelenthet. Ahogy beléptek a fülkéjükbe, s a lány a hideg vaspedálra lépett, a sarkából akkora erővel rúgta meg a hajtókart, hogy a rozsdás lánc felvisított a sötétben.
Nem csupán a düh hajtotta. János ritmikus, korábban elkapott ütemét próbálta ösztönösen visszhangozni: két rövid, egy hosszú nyomás a pedálon. A lázadás apró, titkos szikrája fémessé vált rezgésként terjedt végig a falba épített rézcsöveken. A szomszédos fülke homályából pillanatok múlva halk, válaszoló koccanás érkezett – a jelet valaki meghallotta.
Ám a hirtelen, szabálytalan erőfeszítéstől a falra szerelt wattmérő mutatója lendületesen kilendült, s a megszokott zöld sávból átszáguldott a vörös tartományba. A dinamó túlterhelt dohogása rázni kezdte a szűk kabint, és a folyosó sötétjéből azonnal kivált Őrszem-3 nehéz, fémes sziluettje.
– Áramingadozás a C-szektorban – recsegte a szintetikus hang, miközben az őrszem súlyos léptei megremegtették a padlólemezt. A sisak lencséje vörösen izzva fordult a fülke felé.
A nagymama riadtan lépett Alinda elé, megpróbálva saját kimerült testével takarni a lányt, miközben a mérőműszer még mindig berregett. Alinda azonban nem hátrált meg: szorosan megszorította az öregasszony remegő kezét. A félelem mögött ott lobogott benne a makacs elhatározás, hogy a kolónia szigorú gépezete sem olthatja ki belőlük az emberi melegséget.