A tiltott érzés ára

A nyirkos járat mélyén, a csövek meleg sziszegésében Kovács előreosont a kanyarig, míg János és Alinda a fémborítású fal tövében megtorpant. A sötétben csak a távoli kollektorok halk zúgása hallatszott.
– Nagyanyád jól van? – kérdezte halkan János, megérintve a lány vállát. – A tegnapi műszak után alig tudott egyenesen állni a pedáloknál.
– Helytáll – felelte Alinda szaggatottan. – Tudod, milyen. Bárhányszor közeledsz felé, elutasít. A szabályzat tiltja az érzelmi kötődést a szektorban. Azt mondja, a szeretet puszta energiapazarlás a Kolóniában.
János keserűen elmosolyodott a félhomályban. G534-es azonosítója hidegen csillogott a ruháján, de a tekintete tele volt féltéssel.
– Tudom. Mindig elfordul, ha megállok a fülkéje előtt. Mégis... látom a tekintetében, amikor senki sem figyeli.
– Mert kedvel téged – suttogta Alinda, felnézve rá. – Otthon, amikor egyedül vagyunk, a te nevedet emlegeti. De retteg. Ha az Őrszemek megneszelik, hogy egy férfi és egy nő között több van a kötelező bajtársiasságnál, végleg elkülönítenek titeket.
– Ebben a gépezetben még szeretni is tiltott lázadás – morogta Kovács visszafojtott hangon a kanyarból. – Lépjünk tovább, tiszta a levegő!
János megrázta a fejét, és határozottan Alindára nézett.
– Nem hagyom, hogy eltiporják. Bármit megteszek érte.