A tiltás mögötti tekintet

Kovács türelmetlen intésére a társaság elindult a szűk fülkéből a C-szektor külső folyosója felé. A következő műszakváltás szirénája még nem szólalt meg, de a fémcsövek vibrálása jelezte: a pihenőidő leárt. János hirtelen megtorpant a derengő lámpafényben, és a megszokott óvatossággal Nagymama felé fordult.
– Segítek az emeleti lépcsőnél, Anna néni – lépett oda az idős asszonyhoz, megszegve a G534-es számmal jelölt munkaegységekre vonatkozó elhatárolódási szabályt. A hangja nem a gépi fegyelmet tükrözte, hanem halk, mély gyengédségről tanúskodott.
Nagymama azonnal megtorpant, és erélyesen visszahúzta a karját. A kolónia szigorú rendje tiltott minden egyéni kötődést, a szabályzat szerint az idősek védelme nem személyes ügy, hanem a rendszer feladata volt.
– Hagyja csak, János. A törvény nem tesz kivételt, maga is tudja – mondta keményen, miközben tekintete átható szigorral méregette a férfit. – Térjen vissza a szektorába.
Ahogy azonban elfordult, reszkető ujjai mégis egy pillanatra hozzáértek a férfi kopott kabátjának ujjához. Alinda a sarokból figyelte a mozdulatot, és meglátta a nagymamája tekintetében megbúvó melegséget: a szigorú elutasítás mögött mély, elfojtott vonzalom lapult. A kolónia tilalmai ellenére az idős asszony szívében ugyanaz a tiltott parázs izzott, mint amit János próbált óvni a szürke betonfalak között.