A tiltás melege

János-g534 óvatosan előrelépett a fémágy árnyékából. Megkopott, szürke zubbonyának zsebéből egy apró, rongyba tekert tárgyat húzott elő – egy gondosan megmentett, még langyos csőtoldó-szigetelést, amit a dinamóteremből csempészett ki. Az idős asszony felé nyújtotta, reszkető ujjai a sötétben majdnem megérintették a nagymama kezét.
– Vedd el – suttogta halkan János, s tekintetéből a fülke rettegése mögül mély, elfojtott gyengédség villant elő. – A lábad mindig áthűl, amikor leállítják a meleglevegő-keringetést.
A nagymama megdermedt. Mellkasa szaporán emelkedett, szemeiben egyszerre csillant fel a riadalom és a védekező szigor. A kolónia szigorú szabályai tiltották a nem hivatalos személyes kötelékeket és az erőforrások magáncélú megosztását; az Őrszemek szemében az ilyen gesztusok egyértelmű engedetlenségnek számítottak.
– Vidd innen, János – vágta rá élesen az öregasszony, s elhúzódott tőle, mintha a szigetelőanyag megégette volna. – Nincs szükségem a sajnálatodra. A napirendet kell követnünk, nem a saját gyengeségeinket.
De a szigorú szavak éle elnyelődött a fülke csöndjében. A nagymama csuklója elernyedt, s mielőtt elfordult volna, ujjai egy pillanatra mégis hozzáértek János kézfejéhez. Abban az egyetlen, alig észrevehető érintésben ott lapult minden: a közösen átvészelt évtizedek elfojtott vonzalma, amit a betonfalak szürkesége sem tudott teljesen kiölni belőlük.
Alinda az ágy széléről figyelte őket. A lány száján elhalt a csőjárat üzenetéről szóló felindulás, ahogy felismerte a két idős ember közötti láthatatlan köteléket. Ráébredt, hogy a 14-es fülke nemcsak a hideg fém és a tiltások világa, hanem a védtelen, elfedett érzéseké is.