A szikra visszhangja

A sötétség itt sűrűbb volt, mint a lezárt hálókamrákban; a levegő nehéz szaga a nedves vas és a szivárgó akkumulátorsav keverékére emlékeztetett. Alinda óvatosan tapogatózott előre a hideg fal mentén, míg a keze egy durva hegesztési varratnak nem ütközött. Nem egy szabványos elosztódoboz volt ez, hanem egy illegálisan beépített, kézzel barkácsolt rézsaru, ami közvetlenül a fővezeték vastag szigeteléséből szívta el az áramot. János hagyatéka halk, ritmikus kattogással üzemelt a sarokban.
Kálmán Alinda mögé lépett, zseblámpája gyenge fényét a tenyerével takarta el, hogy csak egy vékony fénysugár világítsa meg a barkácsolt áramkört. A rács túlsó oldaláról, a távoli ellenőrzőpont felől tompa beszélgetés foszlányai szűrődtek be. Az Őrszemek fáradt, rekedt hangon vitatkoztak a váltás elmaradásáról; fegyvereik fémes koccanása nélkülözte a korábbi fenyegető magabiztosságot. A rendszer őrei éppolyan elnyűttnek és megtörtnek tűntek, mint a pedálokat hajtó munkások.
– Ez egy jelismétlő – suttogta Kálmán, és ujjaival végigkövette a meleg burkolatot. – János rákötötte a Nagymama régi hangfelvételeit a belső hálózatra. Ha átkötjük, a harmincas blokk összes fülkéjében megszakad a központi adás.
Alinda nem habozott. Haragja most hideg elszántsággá tisztult. Megragadta a rozsdás áthidaló kábelt, és a fővezeték csatlakozójához szorította. A fém szikrázva pattant, a közeli szellőzőből pedig azonnal hallani lehetett a feszültségesés halk zúgását. Odaát a lámpák egyszerre hunytak ki, helyet adva a tiltott frekvencia első, recsegő suttogásának.