A szikra jele

A beáramló napfény vakító csíkja felhasította a galéria sötétjét. János azonnal a karjánál fogva rántotta vissza Alindát a kapcsolótáblától.
„Megőrültél? Ez a fény elárul minket!” – sziszegte János, miközben tekintete a szellőzőjárat mélyét pásztázta.
G302 a járat peremébe kapaszkodott, lábai remegtek a félelemtől. „A hálózati tiltás már élesedett... Az Őrszemek lezárják az elosztót!”
Alinda szeme égett a fojtott indulattól. A nagymamája jutott eszébe, aki mindig leintette, valahányszor a régi világról vagy a lázadásról kérdezősködött: „Maradj csendben, Alinda, a forró fej csak sírt hoz a családra!” De a lány nem bírta tovább a gyáva lapulást. Hirtelen, meggondolatlan elhatározással megragadott egy nehéz rézcsavart a panel mellől, és háromszor ritmikusan megütötte a fővezeték csövét. Kopp. Kopp. Kopp.
„Mit művelsz? Hagyd abba!” – nyögte g302 kétségbeesetten.
A fémes ütés végigvisszhangzott a szellőzőrendszeren. Az L-szektor sötét folyosóin a csövek megrezzentek, és a távoli lámpák az ütemre villantak fel – a tiltott hálózati jelzés, amit a kolónia elfeledett dolgozói még értettek. A szikra kipattant, a jel elindult a falakban. Alinda visszahajította a csavart, de a léptek morajlása már felhangzott a csatorna végéből.
„Futás!” – rántotta meg a lányt János, s a szűk járat sötétje felé menekültek.