A szikra áldozata

A sziszegő feszültség nem várt tovább. Mielőtt a légiós múltú férfi újabb szót mondhatott volna, a falban futó fővezeték fülsiketítő robbanással adta meg magát. Vakító, kék ívfény hasított végig a szűk átjárón, telibe találva a vasreteszt, amit az idegen a tenyerével szorított.
A férfi teste megrándult, majd egyetlen tompa nyögés nélkül csuklott össze a nedves betonon. A megperzselt zubbonyból fojtogató ózonszag és füst szállt fel. A halál csendje pillanatok alatt terült el a szűk helyiségben. Nagymama sikoltva rántotta hátra Alindát, mielőtt a falból kiáramló másodlagos szikrák őket is elérhették volna.
A mennyezet alatt futó Őrszem-kamera lassan feléjük fordult. Piros érzékelője közönyösen pásztázta végig a földön fevő, mozdulatlan alakot, majd a rendszer gépies hűvösségével tovább siklott a sínpályán. A kolónia számára egy ember kiesése nem tragédia volt, csupán egy korrigált adat a napi energia- és tápanyag-elosztásban.
Alinda térde megremegte a közvetlen közelben lesújtó elmúlás sokkjától, de ahogy a füst oszlani kezdett, tekintete a kormos, átizzott zárra tapadt. A halálos kisülés íve kiégette a reteszt; a nehéz vasajtó most résnyire nyitva állt. A pusztulás borzalmában Alinda megpillantotta a tiszta reményt: az út szabad volt János felé.