A szigor mögötti melegség

A kézi elosztó halk kattanással rögzítette a söntöt, s az alagút falán futó vékony rézvezeték azonnal gyenge melegséget árasztott. János szája szélén elmosódott egy halvány mosoly, ahogy a burkolatot óvatosan visszatolta a helyére. Alinda figyelte a férfi cserzett, olajfoltos kezét, amely meglepő gyengédséggel simította el a megkerülő drótot.
– G534-es – szólalt meg csendesen a lány, ahogy visszaindultak a szűk folyosón. – A Nagymama mindig így hív téged a többiek előtt. Úgy tesz, mintha csak egy sorszám lennél a szervizregiszterben, akit a kolónia szabályai szerint tisztes távolságból kell elkerülni.
János halkan felkuncogott, s a hangjában nem volt semmi keserűség, inkább csak az ódon, békés nosztalgia melege.
– Az Őrszemek jelenlétében a távolságtartás kötelező, Alinda – felelte János. – Amikor évtizedekkel ezelőtt először javítottam nála a fűtőszálat, a Nagymamád szigorúan kikérte magának, hogy a megengedett három percnél tovább maradjak a fülkéjében. De amint az ellenőr elfordult, egy pohár langyos szintetikus teát csúsztatott a munkapadomra. Szigorú asszony ő, de a szíve helyén nem fogaskerék ketyeg.
Alinda elmosolyodott. A szervizjáratból kiérve már érezni lehetett, hogy a felesleges áram eljutott a 14-es fülkéhez, megtörve a falak jéghideg csendjét.