A szelepház küszöbén

A gőzvezetékek fojtogató melegéből kibújva a járat hirtelen tágulni kezdett, ahogy elérték a generátor-egység szellőzőrácsait. János óvatosan lecsavarozta a rácsot, majd intett Alindának, hogy bújjon át a szűk nyíláson. Odalent, a gigantikus turbinák ritmikus zúgása mögött feszült emberi hangok visszhangoztak. Kovács és Gábor-bácsi dühös vitája szűrődött fel a fémrácsokon keresztül: a hálózat túlterheltségéről és az elszökő energiaforrásokról kiabáltak, követelve a fegyelem azonnali helyreállítását.
Alinda megborzongott, de nem a hidegtől. Tudta, hogy a Nagymama dühödt vádjai nem voltak alaptalanok; a kolónia kíméletlen törvényei szerint a haszontalan testek csupán elégetni való üzemanyagot jelentettek. Ha felfedezik őket, L656-nak és nekik is ez a sors jut. A lány mégis előretekintett, szemében a dac mellett a szabad égbolt makacs reménye derengett.
– Arra van a szelepház – mutatott János egy rozsdás táblára, amely az L-lakó szektor felé mutatott.
Hirtelen nehéz léptek zaja verte fel a szomszédos folyosót. Kovács közeledett, kezében egy nehéz villáskulcsot szorongatva, arca a dühtől eltorzult. Alindának másodpercei maradtak dönteni: visszafordul a Nagymama biztonságot jelentő, mégis fojtogató fülkéjébe, vagy végleg a lázadás bizonytalan útjára lép János oldalán. Megfogta a fiú kezét, és a sötét szelepház felé vetette magát.