A szabályok hálója

A pedálok nehézkes forgása hamar felverte a csarnok gépies ütemét. A wattmérők mutatói komótosan kúsztak felfelé, miközben a kolónia szigorú napirendje visszakövetelte az emberi izmok energiáját. János-G534, a feszültségmérőt igazgatva, közelebb lépett a nagymama dinamójához. Nem a mérőórákat nézte, hanem az idős asszony megroggyanó vállát: a műszak még csak most kezdődött, de a szalag átadása körüli feszültség és a folyamatos fizikai terhelés láthatóan felemésztette a nagymama erejét.
János óvatosan, az Őrszemek vakfoltját kihasználva, egy apró, megolajozott szövetszalagot csúsztatott a nagymama tengelykapcsolójához, hogy csökkentse a tengely súrlódását és megkönnyítse a hajtást.
– Törvénybe ütköző munkaerő-megosztás – sziszegte a nagymama halkan, és gépies szigorral hárította el a segítséget. Elfordította a fejét, hűvösen elutasítva a névtelen férfit, mintha csak egy hibás alkatrészt utasítana vissza. A kolónia szabályai tiltották az egyéni szolidaritást, a legkisebb kihágás is megfosztotta volna őket a napi minimális adagtól.
Amikor János dolgavégezetlenül visszalépett a mérőpult mögé, a nagymama görcsösen megszorította a fémkapaszkodót. Alinda, aki a szomszédos pedálról figyelte őket, észrevette a nagymama remegő kezét és a tekintetében villanó, elfojtott melegséget. Az idős asszony szigora csupán pajzs volt: a kolónia hűvös logikája mögött az egyetlen dolgot próbálta védeni, amit az Őrszemek még nem tudtak kiszámítani és elvenni tőle – a tilalom mögött lapuló emberi érzést.