2222 · János Szikra
A sötét nyomvonal
János végigpásztázta a kézi világító keskeny fénysugarával a szűk alagút betonfalát. A durván bekarcolott nyilak és számok egy mélyebben fekvő, elágazó szerelőakna felé mutattak. A zsilip nehéz fémlemezének túloldaláról hirtelen halk, fémes kaparászás és elektrostatikus sercegés hallatszott: az Őrszemek keresőrendszere már a küszöböt pásztázta.
– Nem maradhatunk a kapu közelében – suttogta János, s óvatosan hátrafelé lépett a derengő porfelhőben.
Alinda megszorította a fiú munkásruhába öltözött karját. Maga mögött hagyta a C-szektor viszonylagos biztonságát, az éjszakai létszámellenőrzést, s most a rettegés gombócként szorította a torkát.
– A C-szektorban már órákkal ezelőtt lekapcsolták a csarnokvilágítást – suttogta Alinda, szaggatottan szedve a levegőt. – Amikor a fali hangszórókból megtudtam, hogy az L-szektorban zárlatot rendeltek el, tudtam, hogy le kell jönnöm hozzád. A Sentinellek már a főfolyosó elágazásánál álltak... ha a gőzcső kiömlése nem tereli el a figyelmüket, sosem jutok át az őrposztjukon.
Az Új Lakó nehézkesen feltápászkodott a hideg padlóról, s gyanakvóan méregette a falon futó jeleket. Régi légiós tapasztalatait nem tudta levetkőzni: azonnal visszahúzódott a fénycsóvából, s a sötét alagút mélye felé mutatott.
– Kevesebb beszéd, több lépés – morogta fojtott, szinte rekedt hangon. – Ha a hőszenzorjaik bemérik a testmelegünket a vastag acéllemezen keresztül, egyszerűen ránk izzítják a zsilipet. Mozgás!
A három alak elindult a dohos, kihűlt alagút mélye felé. A kolónia szigorú napirendjének ütemes robaja, a pedálok és generátorok távoli zakatolása itt lent már csak tompa, kísérteties vibrálásként létezett – mintha maga a rendszert működtető gép lehelné ki lassan a lelkét.
– Nem maradhatunk a kapu közelében – suttogta János, s óvatosan hátrafelé lépett a derengő porfelhőben.
Alinda megszorította a fiú munkásruhába öltözött karját. Maga mögött hagyta a C-szektor viszonylagos biztonságát, az éjszakai létszámellenőrzést, s most a rettegés gombócként szorította a torkát.
– A C-szektorban már órákkal ezelőtt lekapcsolták a csarnokvilágítást – suttogta Alinda, szaggatottan szedve a levegőt. – Amikor a fali hangszórókból megtudtam, hogy az L-szektorban zárlatot rendeltek el, tudtam, hogy le kell jönnöm hozzád. A Sentinellek már a főfolyosó elágazásánál álltak... ha a gőzcső kiömlése nem tereli el a figyelmüket, sosem jutok át az őrposztjukon.
Az Új Lakó nehézkesen feltápászkodott a hideg padlóról, s gyanakvóan méregette a falon futó jeleket. Régi légiós tapasztalatait nem tudta levetkőzni: azonnal visszahúzódott a fénycsóvából, s a sötét alagút mélye felé mutatott.
– Kevesebb beszéd, több lépés – morogta fojtott, szinte rekedt hangon. – Ha a hőszenzorjaik bemérik a testmelegünket a vastag acéllemezen keresztül, egyszerűen ránk izzítják a zsilipet. Mozgás!
A három alak elindult a dohos, kihűlt alagút mélye felé. A kolónia szigorú napirendjének ütemes robaja, a pedálok és generátorok távoli zakatolása itt lent már csak tompa, kísérteties vibrálásként létezett – mintha maga a rendszert működtető gép lehelné ki lassan a lelkét.
Ebben a részben
Szereplők
- alinda
- az-uj-lako
- janos-g534
Helyszín
- elfeledett-jaratok
Előző jelenet szereplői
- alinda
- az-uj-lako
- janos-g534
Folytatás
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.