A résen átívelő szikra

Alinda teljes testsúlyával rátényszerült a kiálló fémkarra. Egy száraz, csontos kattanás reccsent végig az aknában, majd a pirosan villogó hibajelző fénysugár végleg elaludt. A kolónia központi rendszere csendben nyelte el a manuális átállítást, puszta üzemzavarnak és kapacitáskiesésnek könyvelve el a szektor átmeneti feszültségcsökkenését.
A Nagymama elkapta Alinda reszkető csuklóját, és a járat sötét beugrójába húzta a lányt. Lépések fémes visszhangja közelgett: az ügyeletes tisztogató brigád menetelt a szűk rácspadlókon. A homályból L656 alakja bontakozott ki, vállán a nehéz mentesítő tartállyal, arcán a megkövült, fásult félelemmel.
Ahogy a fiú elhaladt a 14-es fülke szája előtt, nem fordította feléjük a fejét, de a kezében tartott fémfeszítővel három ritmikusat koppintott a falon futó gőzvezetékre. Három rövid, egy hosszú fémes rezonancia. A régi szektor elfeledett ellenállási kódja volt ez, amit még János-g534 tanított nekik évekkel ezelőtt.
L656 látta a manuális kapcsoló végleges állását, és ahelyett, hogy jelentette volna a szabálytalanságot a nyomukban járó Őrszem-szkennernek, széles vállával eltakarta a panel nyílását. A lázadás apró szikrája némán, mégis félreérthetetlenül villant meg a fojtogató gépvilág mélyén.
– Induljunk – suttogta a Nagymama megfeszített izmokkal. Alinda a mellkasára szorította a gyűrött rajzot, és a sötét járat mélye felé lépett, miközben a kolónia megszokott zúgása újra benyelte a nyomaikat.