A rés a falban

A bakelit kar fémes csattanással vágódott az alsó állásba. Az elosztóterem falai közt magas frekvenciájú búgás támadt, ahogy a tetőkollektorok elfojtott feszültsége átzúdult a száraz rézsíneken. A mennyezeti csövek mentén izzó narancssárga fényfonalak futottak végig, jelezve, hogy az áramkör bezárult, s a kimerülő lakószektorok életbentartó rendszerei újra energiához jutottak.
Ezzel egy időben a központi pult sárga kijelzője vérvörösre váltott. A szintetikus csipogás éles, gépies szigorral törte meg a tér csendjét. A monokróm képernyőn betűről betűre rajzolódott ki a megmásíthatatlan ítélet: G534 azonosító törölve. Életfunkciós jogok megvonva. Selejtezési folyamat elindítva.
– Megtörtént – mondta János. A hangja nem remegett, de a keze lassan csúszott le a kihűlő fémről. Az ujjain fekete korom és rézoxid hagyott nyomot. – A főkapu zsilipjei perceken belül lezárnak. Az Őrszemek nem a hálózatot jönnek helyreállítani, hanem a rendszerhibát törölni. A rendszerhiba én vagyok.
Alinda a vezérlőpult vörös derengésében a férfi arcát figyelte, míg a Nagymama már a csarnok túlsó, árnyékba burkolózó sarka felé lépett. Ott, az omladozó téglatagok között egy keskeny, függőleges szellőzőjárat tátongott, amelyből halvány, hűvös légáramlás szivárgott. A fal melletti korhadt gerendán ott sötétlett a Napfény Örököseinek bevsett szimbóluma, a sugaras kör.
– Erre nincs visszatérés – mutatott az idős asszony a sötét nyílásra. – A kolónia hálózata újra él, de neked már nincs helyed a regiszterben. Ha az Őrszemek elérik a szektort, nem kérdeznek.
János bólintott, és az elágazás felé terelte a lányt. Mögöttük, a járat mélyén már megszólaltak az első hidraulikus szervomotorok fémes, nehéz léptei.