A rejtett út — új hang

Kovács szemei megvillantak a generátor vöröses fényében. A csapágygolyó, Alinda tenyerében, egy letűnt világ csendes ígéretét hordozta. A szellőző zúgása egyre hangosabb lett, jelezve az elkerülhetetlen létszámellenőrzés közeledtét. A férfi mély levegőt vett, majd egy gyors, elszánt mozdulattal a generátor egyik elrejtett paneljére mutatott.
„Ide…” – suttogta Kovács, alig hallhatóan, hangjában a félelem és a döntés súlya egyaránt ott remegett. „Ezen az oldalon… van egy… régi szervizjárat.” Arcán a koromréteg alatt izzadság gyöngyözött. A választás meghozta a maga terhét.
János nem tétovázott. Odalépett a jelzett panelhez, és ujjaival tapogatni kezdte a fémet. Egy apró, alig látható reteszt talált, amit egy gyenge kattanással kioldott. A panel egy szisszenéssel elmozdult, feltárva egy szűk, korommal és pókhálóval borított nyílást. A járatból fagyos, állott levegő áradt, a kolónia elfeledett bugyrainak szaga.
– Gyere – súgta János Alindának, miközben Kovácsnak intett, hogy siessen. – A nagymamád gyakran beszélt nekem erről a helyről. Azt mondta, a régi időkben ezek még összekötöttek mindent. A szabadságot is.
Alinda a résbe pillantott. A nagymama meséi most új értelmet nyertek. Nem csupán történetek voltak, hanem térképek, túlélési útmutatók. A rettegő Kovács, aki a kolónia rabságában élt, most hirtelen a múlt és a jövő közti híd lett. Mi lesz vele? – suhant át Alinda agyán, miközben Kovács utolsóként csúszott be a sötétbe, mögöttük a panelek visszazáródtak. A generátoregység magányos zúgása nyelte el a lábak halk csoszogását, ahogy a három alak eltűnt a mélységben. Az Őrszemek hamarosan megérkeznek, és üresen találják a pedálos helyét.