2222 · János Szikra
A rejtett ösvény
János bólintott. A döntés súlya az övé volt, de a fényszálak, mint ősi ösvény, maguk is hívogatóan mutatták az irányt. Előre lépett, kezét a falon tartva. Alinda és Kovács szorosan a nyomában haladtak. A járat egyre szűkebbé vált, a technológia rideg féme eltűnt, helyét nedves, porózus kő vette át, amit a zöld fény hálózata szőtt át, mintha egy föld alatti idegrendszer lenne. A halk morajlás, amit a kábel elvágása után észleltek, itt felerősödött, egy pulzáló ritmussá vált, ami a levegőben vibrált. Nem gép zaja volt, hanem valami organikus, lüktető.
Alinda hirtelen megtorpant. – Itt… ez ismerős – suttogta, tekintete a falra szegeződött, ahol a zöld fény sűrűbbé vált. – Amikor megpróbáltam eljutni az L-szektorba… volt egy ilyen érzés. Mintha a falak figyelnének. Akkor a sötétség figyelt. Most ez… más.
János és Kovács egymásra néztek. Alinda utalása az L-szektorra hideg borzongást küldött végig rajtuk. Azt a szektort régóta elfeledett, veszélyes helynek tartották. A kolónia napirendjének szigorú rendjét megszegni, és mégis reményt találni egy tiltott úton… Ez volt a lázadás szikrája.
A zöld fény a fal egy repedésén keresztül egy mélyebb, sötétebb üregbe vezetett. A levegő nehézzé vált, sós illatot hordozott, ami Alindának a nagymamája meséit juttatta eszébe az óceánról. János óvatosan benyúlt a nyílásba. A zöld fény most körülölelte a kezét, meleg, de nem égető érzéssel. Egy vékony, puha indát tapintott, ami a repedésből nyúlt elő. Mintha a fal maga invitálná őket tovább.
Kovács megköszörülte a torkát. – Ha ez a fény valóban élet, és ez vezet az L-szektorhoz… akkor lehet, hogy nem csak egy lezárt terület, hanem egy rejtett menedék. Talán a Napfény örökösei nem haltak ki teljesen.
János kihúzta a kezét, és határozottan Alindára nézett. – Előre. Látnunk kell, mi van odabent. – Az L-szektor, ami eddig a reménytelen vágyak jelképe volt, most egy új kezdet kapujának tűnt. Itt lent, a zöld fényben, az emberi létezés alapvető kérdései, a „Hogy lesz az ember?” és „Mi lesz vele?” kérdések végre választ kaphatnak.
Alinda hirtelen megtorpant. – Itt… ez ismerős – suttogta, tekintete a falra szegeződött, ahol a zöld fény sűrűbbé vált. – Amikor megpróbáltam eljutni az L-szektorba… volt egy ilyen érzés. Mintha a falak figyelnének. Akkor a sötétség figyelt. Most ez… más.
János és Kovács egymásra néztek. Alinda utalása az L-szektorra hideg borzongást küldött végig rajtuk. Azt a szektort régóta elfeledett, veszélyes helynek tartották. A kolónia napirendjének szigorú rendjét megszegni, és mégis reményt találni egy tiltott úton… Ez volt a lázadás szikrája.
A zöld fény a fal egy repedésén keresztül egy mélyebb, sötétebb üregbe vezetett. A levegő nehézzé vált, sós illatot hordozott, ami Alindának a nagymamája meséit juttatta eszébe az óceánról. János óvatosan benyúlt a nyílásba. A zöld fény most körülölelte a kezét, meleg, de nem égető érzéssel. Egy vékony, puha indát tapintott, ami a repedésből nyúlt elő. Mintha a fal maga invitálná őket tovább.
Kovács megköszörülte a torkát. – Ha ez a fény valóban élet, és ez vezet az L-szektorhoz… akkor lehet, hogy nem csak egy lezárt terület, hanem egy rejtett menedék. Talán a Napfény örökösei nem haltak ki teljesen.
János kihúzta a kezét, és határozottan Alindára nézett. – Előre. Látnunk kell, mi van odabent. – Az L-szektor, ami eddig a reménytelen vágyak jelképe volt, most egy új kezdet kapujának tűnt. Itt lent, a zöld fényben, az emberi létezés alapvető kérdései, a „Hogy lesz az ember?” és „Mi lesz vele?” kérdések végre választ kaphatnak.
Ebben a részben
Szereplők
- alinda
- janos-g534
- kovacs
Helyszín
- elfeledett-jaratok
Előző jelenet szereplői
- alinda
- janos-g534
- kovacs
Folytatás
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.