A rejtett érintés

Alinda óvatos léptekkel hagyta el a Dinamoterem gőzös levegőjét, és a C-szektor nyirkos, szűk folyosói felé vette az irányt. Tenyerébe zárta a még mindig meleg rézgombot, mintha egyetlen óvatlan mozdulattal elronthatná a törékeny titkot. János kimerült, izzadtságtól fénylő arca lebegett előtte; a férfi mindent kockára tett azért, hogy ez a jelentéktelennek tűnő tárgy eljusson a tulajdonosához.
A hálókamrák homályában a Nagymama egy elnyűtt szövetdarabot foltozott a halvány, vibráló jelzőfény alatt. Amikor Alinda mellé lépett, az idős asszony tekintete azonnal megragadt a lány görcsösen szorított markán. Nem kérdezett semmit, de a szemeiben felcsillant valami rég elfeledett, csendes várakozás.
– Tőle van – suttogta Alinda, és óvatosan az idős asszony kötényének redői közé csúsztatta a csiszolt rezet. – Azt mondta, a dinamók zúgása közt sem felejtett el semmit.
A Nagymama ujjai megremegtek, ahogy az ismerős, sima felülethez értek. Évekkel ezelőtt, a szigorú kolóniatörvényekre hivatkozva ő maga lökte el magától Jánost, feláldozva a saját boldogságát a túlélés és a kiszámíthatóság oltárán. Ám ahogy most a fémet szorította, a szigorú vonások megszelídültek az arcán, s egy pillanatra visszatért a tekintetébe az a régi, napfényes világ, amiről még a szüleitől hallott.
– Mit sutyorogtok már megint? – csapódott ki hirtelen a szomszédos fülke vékony fémajtaja. Kálmán lépett ki a homályból, arca a dühtől és a korai műszak fáradtságától eltorzult. – Nem elég a napi watt-hiány, még itt is a szabályokat szegitek? Ha az Őrszem meglátja ezt a titkolózást, mindannyiunk adagját megvonják!
A Nagymama gyors, begyakorolt mozdulattal rejtette zsebébe a gombot, és felemelt fejjel fordult a fújtató férfi felé. A csendes remény, amit János üzenete gyújtott benne, most szilárd pajzsként védte a Kolónia szigorával szemben.