2222 · DITKE (Csőrsz Edit)
A régi morzsák ígérete
Kovács arca elfehéredett a távolból hallatszó, egyre erősödő kattogás hallatán. – Jönnek! – suttogta, alig hallhatóan, ujjával a vaslemez felé bökve, amelyen keresztül érkeztek. – Nem maradhatunk itt. Mindannyian tudták, hogy az Őrszemek könyörtelenek, és az elfeledett járatokban való bujkálás halálos ítéletet jelent.
János az öregember felé fordult. – Hová menjünk? Mi lesz velünk? – kérdezte, hangjában a kétségbeesés éle. Alinda szemében is ott volt a félelem, de a férfi szavai, a „napfény örökösei” gondolata egy hirtelen, égető kérdéssé változott benne. – De… az emberiség. A jog. Tényleg volt valami más? – kérdezte a reszkető öregtől, mintha a válasz élete múlna rajta.
Az öregember tekintete megtorpant Alindán. Mintha a lány szemeiben a régi idők elhalványult tükrét látta volna. – Az L-szektorban vannak járatok – kezdte, hangja halk, de sürgető volt. – Rejtett fészkek. Ott még maradtak morzsák a régiből. De gyorsan! Minden mozdulatunkra figyelnek.
Kovács bólintott, már fordult is a nyílás felé. – Miért pont mi? Miért mondod ezt nekünk? – kérdezte, miközben sietve eltolta a vaslemezt. Az öregember lassan feltápászkodott, rongyos köpenyét szorosabban magára húzva. – A szemetekben látom. A tiétek is napfényes. Gyertek, ha mertek. – Azzal beosont a sötétebb folyosóra, intve nekik, hogy kövessék. Alinda, János és Kovács egymásra néztek, majd a kolónia kényszerű napirendjének ritmikus kattogása elől menekülve utána indultak a sötétségbe, a remény halvány ígéretével a szívükben.
János az öregember felé fordult. – Hová menjünk? Mi lesz velünk? – kérdezte, hangjában a kétségbeesés éle. Alinda szemében is ott volt a félelem, de a férfi szavai, a „napfény örökösei” gondolata egy hirtelen, égető kérdéssé változott benne. – De… az emberiség. A jog. Tényleg volt valami más? – kérdezte a reszkető öregtől, mintha a válasz élete múlna rajta.
Az öregember tekintete megtorpant Alindán. Mintha a lány szemeiben a régi idők elhalványult tükrét látta volna. – Az L-szektorban vannak járatok – kezdte, hangja halk, de sürgető volt. – Rejtett fészkek. Ott még maradtak morzsák a régiből. De gyorsan! Minden mozdulatunkra figyelnek.
Kovács bólintott, már fordult is a nyílás felé. – Miért pont mi? Miért mondod ezt nekünk? – kérdezte, miközben sietve eltolta a vaslemezt. Az öregember lassan feltápászkodott, rongyos köpenyét szorosabban magára húzva. – A szemetekben látom. A tiétek is napfényes. Gyertek, ha mertek. – Azzal beosont a sötétebb folyosóra, intve nekik, hogy kövessék. Alinda, János és Kovács egymásra néztek, majd a kolónia kényszerű napirendjének ritmikus kattogása elől menekülve utána indultak a sötétségbe, a remény halvány ígéretével a szívükben.
Ebben a részben
Szereplők
- alinda
- egy-oregember
- janos-g534
- kovacs
Helyszín
- elfeledett-jaratok
Előző jelenet szereplői
- alinda
- egy-oregember
- janos-g534
- kovacs
Folytatás
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.