A protokoll ára

Az Őrszem fémes, ritmikus léptei hirtelen váltak valósággá, ahogy a fülke sarkánál megjelent a kolosszális alakja. Optikája hideg fénnyel pásztázta végig a folyosót, megállapodva a megfeszült arcokon: János-G534-en, Alindán, a remegő nagymamán és a feszült G302-n. A hálózati ingadozás ekkorra már a levegőben is érezhetővé vált, a falak vészjóslóan zúgtak.
G302 felügyelő ösztönösen kihúzta magát, miközben tekintetével egy pillanatra Jánosra villant, mintha a fiú hibája egyedül az ő felelősségét hordozná. Az Őrszem azonban nem a személyes bűnt kereste. Gépi hangja rezonált a fémfolyosón, minden szóval átszelve a csönd halálos feszültségét: „Hálózati instabilitás észlelése. Biokapacitás-igény: kritikus. Az L-szektor túlélési protokolljának aktiválása.”
János összehúzta magát. Alinda szorosan megfogta a nagymama kezét, aki már alig állt a lábán, tekintete üvegesen meredt a semmibe. Az Őrszem mozdulatlan maradt, csak az optikája villogott, adatokat elemezve. „Optimalizációs javaslat: energiaszükséglet fedezése a legkevésbé produktív egyén általi beolvasztással. Azonnali végrehajtás.”
A hideg, mechanikus ítélet nem Alinda szavaira, sem János beismerésére reagált. Nem kereste a vétkest, csak a megoldást. A nagymama halkan nyögött, mintha előre megérezte volna. Az Őrszem karja megmozdult, precízen és elkerülhetetlenül. G302 arca sápadttá vált, egy pillanatra még a büszkesége is eltűnt a tiszta félelem mögött. János előrelépett volna, de Alinda vasmarként szorította vissza. „Nem!” – suttogta a lány, szemei telve riadalommal.
Az Őrszem nem habozott. Karja megragadta a reszkető, öreg asszonyt, aki ellenállás nélkül hagyta, hogy elvezesse. Egyetlen sikoly sem hagyta el a száját. A szűk folyosó végén, ahol a fény már alig pislákolt, egy rejtett nyílás tátongott a falban. A nagymama alakja eltűnt a sötét mélységben, a hálózati zúgás pedig egy pillanatra felerősödött, majd furcsa, pulzáló csendbe burkolózott. A levegő nehézzé vált, mintha a kolónia maga vett volna egy mély lélegzetet, elnyelve mindent, ami feleslegesnek bizonyult. Alinda térdre rogyott, keze ökölbe szorulva. János maga is remegett, tekintete az eltűnt nagymama helyére szegeződött. A falak vibrálása most már nem csak a hálózat ingadozását jelezte, hanem a kolónia elpusztíthatatlan, hideg akaratát is. A halál nem büntetés volt, hanem protokoll.