A porlepte átjáró

A rács éles, fémes csikordulással engedett a túlfeszített mechanikának. L656 kézzel feszítette tovább a rést, míg János-G534 egy határozott mozdulattal előrelépett, hogy átvegye tőle a nehéz vasajtó tartását. A konzol kijelzőjén a narancssárga hibajelzés vörösre váltott, jelezve, hogy a hálózat feszültségingadozása elérte a szektor szélét.
– Menjenek előre! – mondta János enyhe fojtottsággal a hangjában, miközben vállával dőlt a hideg szerkezetnek. Tekintete egy pillanatra megtorpant a Nagymama arcán. – A túlterhelés perceken belül lezárja a védelmi reteszeket.
A Nagymama nem habozott. Bár a léptei nehezek voltak a több évtizedes fizikai munkától, meglepő határozottsággal terelte maga előtt Alindát a szűk járatba. Ahogy elhaladt a férfi mellett, a ruhája ujja szinte észrevétlenül hozzáért János karjához; nem mondott köszönetet, de a mozdulatban ott rejlett a hallgatólagos elismerés és a bizalom.
Alinda átsurrant a résen, s amint a túloldalra ért, meglepetten torpant meg. A levegő itt teljesen más volt: hiányzott belőle a kolónia központi elszívóinak megszokott, gépolaj-szagú forrósága. A falakon régi, vakolatlan téglarétegek bukkantak elő a lekopott műanyag burkolat alól.
János utolsóként lépett át, hagyva, hogy a rács óriási csattanással zuhanjon vissza a helyére. A retesz mögöttük végleg bezárult, elvágva a visszautat. A férfi az elavult kézilámpájával bevilágított az alagút mélyébe, ahol a porlepte csövek mentén elfeledett feliratok töredékei pislákoltak. A hálózat feszültségingadozása miatt a falakban futó kábelek halkan sercegtek, de János nyugodt jelenléte biztonságot árasztott a homályos folyosón.