A kapu szelíd fénye

János-G534 habozás nélkül lépett az L-szektor elavult vezérlőpaneljéhez. Megfakult azonosító jelzését a fényérzékelőhöz szorította, hogy átvállalja az átjutáshoz szükséges energiatüskét, mentesítve ezzel a végletekig kimerült Nagymamát a rendszer vizsgálatától.
– Kérem, hagyja, hogy én regisztráljam a kódot – mondta János halkan, tisztelettudóan az idős asszony felé fordulva. – Az ön lámpája már alig kap feszültséget, ne pazarolja a maradékot.
– Tartsa be a protokollt, G534-es! – vágta rá a Nagymama szigorúan, és elhúzta a kezét a konzoltól. A kolónia törvényei szerint a segítségnyújtás tiltott erőforrás-átlépésnek számított, és az asszony hangja nem tűrt ellentmondást. – A szektorban nincs helye az egyéni kedvezményeknek. Mindenki a saját kvótájával felel.
A kemény szavak ellenére a Nagymama tekintete egy pillanatra megenyhült. Bár a szabályok szigorát magára kényszerítette, óvatos mozdulata és a férfi felé villanó, elfojtott pillantása elárulta: titokban mélyen értékelte János szüntelen, óvó figyelmességét.
Alinda csöndben figyelte őket a szűk alagútban. L656 már a nyíló rácsot biztosította, de a lány tekintete János elszánt arcán állapodott meg. A kolónia nyomasztó világa mögött először érzett valódi bizalmat; megsejtette, hogy a sötét járatokon túl még létezik a szabad ég, amely felé együtt eljuthatnak.