A pislákoló hálózat

A nedves falak között sietve hátráltak vissza az elfeledett járatokból. A távoli fővezetékek mély durrogása hirtelen megváltozott, majd a sárga jelzőfények megrebbentek, s végül teljesen kialudtak, sötétségbe borítva a szűk folyosót.
– Leállt az elosztó – suttogta János, hangjában fojtott rettegéssel. – A hálózat megint megadta magát.
Fentről, a szellőzőrácsokon át dühös kiáltások szűrődtek le. Bendi illegális csatlakozásai ismét túlterhelték a rendszert a lakószektorban. Dr. Bordás András rekedt, hisztérikus hangja tisztán visszhangzott a fémcsöveken keresztül, amint az ablakából üvöltve magyarázott a váltóáram megbecsüléséről a sötétben. Nem sokkal messzebbről Fekete Zoltán dörgedelmes fenyegetőzése hallatszott: a megugrott közös fogyasztás miatt végleg ki akarja tenni a felelőtlen szabotőr szűrét.
– Ha lezárnak a biztonsági zsilipkapuk, itt ragadunk – sziszegte Kálmán. Keze a sötétben a falat tapogatta, a kézi kioldókart keresve. – Mozogjatok!
Alinda megmerevedett. A sötétben még tisztábban látta maga előtt a barlangrajzot, a szabad napfény ígéretét. Miközben a kolónia a túlterhelt hálózat utolsó wattjaiért marakodott, ő megértette: a fémfalak közötti fogságuk éppolyan instabil és törékeny, mint a pislákoló áramkörök.