A piros optika íve

A fali kijelző vészjósló, narancssárga fénnyel villant fel, és a szellőzőből áradó langyos levegőt hirtelen elfojtotta a szektor felől érkező fémzaj. Az Őrszemek automata rendszere észlelte a hálózati ingadozást. A mennyezeti sínpáron egy nehéz, forgó optikájú szonda zúgott be a járatba, vörös pásztázófényt vetve a nyirkos falakra.
– Hőáramlási eltérés a C-szektorban – sziszegte a falba épített hangszóró gépies, élettelen hangja. – Jogosulatlan energiaátirányítás. Az érintett blokk lakóira kollektív büntetőműszak és ételadag-csökkentés vár.
– Ugye megmondtam?! – csattant fel a Nagymama, s a hangja remegett az indulattól meg a félelemtől. Rácsapott Alinda vállára, és közelebb rántotta a lányt a sötét sarokhoz. – Tönkretesztek minket! Inkább megfagyunk, mint hogy a dinamóterembe láncoljanak minket napokra!
Alinda megelégelte a folyamatos bujkálást és a mardosó rettegést. Meggondolatlanul kirántotta a karját az idős asszony szorításából, és szemeiben vad haraggal lépett előre, fittyet hányva a vörös pásztázófényre.
– Elég volt ebből! – kiáltott rá a Nagymamára halkan, de metsző éllel. – Csak a vérünket csapolják a pedáloknál, te meg még hálás is vagy a hideg celláért! Nem érdekel a büntetésük!
János döbbenten nyúlt Alinda után, hogy visszahúzza, de késő volt. A szonda optikája rászegeződött a lányra, és a szerkezet belső számlálója kíméletlenül kattogni kezdett.