A piros jelzés küszöbén

János lába hirtelen megállt a hideg vaspedálon. A dinamó fémes búgása megbicsaklott, s a C-szektor mennyezeti világítása azonnal vészjósló, narancssárga derengésre váltott. A falon elhelyezett szenzor kattant egyet: a hirtelen leesett teljesítmény rögtön felkeltette a rendszer figyelmét.
– Folytasd! – sziszegte Teréz, miközben kétségbeesetten próbált gyorsabban tekerni, hogy kiegyenlítse a kieső energiát. – Észrevesznek minket!
A folyosó végén, a tizennégyes fülke rácsai mögül L656 lépett előre. Nem a megszokott gépies mozdulatokkal haladt, hanem kiegyenesedett háttal, határozott léptekkel. Az Őrszemek nehéz, fémes lépteinek dobbanása már visszhangzott a szomszédos átjáróban. Az ellenőrző egység egyenesen L656 lakórészlege felé tartott – a férfi azonosítója pirosan villogott a központi paneltáblán, jelezve a hiányzó kvótát.
János tekintete összetalálkozott Alindáéval. A lány szeme tágra nyílt a rémülettől, de nem a saját biztonságáért aggódott; pillantása L656 és a közeledő gép árnyéka között cikázott. János mellkasában fojtogató feszültség támadt. Tudta: ha most teljes erőből hajtani kezdi a generátort, és átvállalja L656 hiányzó wattjait, a saját fizikai tartalékait égeti el végleg. De ha hagyja, hogy elvigyék az új lakót, Alinda tekintetéből mindörökre kihuny az a kevés remény is.
– Ne tedd, János – sziszegte halk, rekedt hangon a nagymama, megérezve a fiú mozdulatát. – Kovács után ő a következő. Elkerülhetetlen.
János mégis rámarkolt a hideg vasfogantyúra, és teljes súlyával a pedálra nehezedett, vállalva a visszafordíthatatlan következményeket.