A parázs őrzői

A hideg levegő jégtűként szurkálta Alinda tüdejét, ahogy egyre mélyebbre ereszkedtek a tizenkettes elosztó alatti néma járatokba. Itt lent a gépek zümmögése már csak távoli, tompa szívverésnek tűnt. János hirtelen megállt egy korrodált elosztódoboz előtt, melynek vörös vészfényei a hálózati túlterheltség miatt tehetetlenül pislogtak.
– Idefigyeljetek – suttogta a fiú, miközben ujjaival a doboz lezárt kallantyúját tapogatta. – Ha ezt a szelepet kézzel elfordítom, a fenti rendszer azt fogja hinni, hogy a szektor beomlott és használhatatlan. De ez jelzés is a többieknek. L656 tudni fogja, hogy átjutottunk.
A Nagymama közelebb lépett, reszkető kezével megtámaszkodva a nyirkos falon. Szemében nemcsak a félelem, hanem a régi világ dacossága is megcsillant, amikor meglátta a doboz oldalára karcolt apró, szabálytalan kört – a szabadok egykori, elfeledett jelét.
– Tedd meg, fiam – bátorította halkan. – Az igazság néha abból születik, hogy elrontjuk a tökéletes rendet.
János megfeszítette a karját. A fém ellenállt, majd éles csikordulással engedett. Egy apró, kékes szikra pattant ki a vezetékek közül, megvilágítva Alinda sápadt, de elszánt arcát. A lány nem hátrált meg; érezte, hogy ez a szikra most valami olyasmit indított el bennük, amit egyetlen Őrszem sem képes kitörölni a hálózatból.