A nyomás alatti döntés

A szivattyúház nehéz vasajtója hidegen és elutasítóan derengett a csővezetékek közt rekedt halvány pislákolásban. Alinda teljes súlyával nehezedett a felhevült pántoknak; a zárszerkezet a feszültségkimaradás miatt manuális üzemmódra váltott, így minden egyes centiméterért meg kellett küzdenie a rozsdás forgatógombbal. L656 a földre roskadva hallgatott, a tüdeje sípolva kapta a fémízű levegőt.
– Mozdulj, segíts! – szólt rá Alinda szaggatottan, miközben a kerek fogantyú megreccsent a keze alatt. A lány szájában rézíz csapódott le, ahogy a fémlemez végre átengedte őket a nyirkos, zárt helyiségbe.
A szivattyútelep belső tereit az olaj és a pangó víz szaga töltötte be. A gépek óriási, hallgatag bordákként magasodtak föléjük, a falon futó mérőórák mutatói pedig tehetetlenül zuhantak a nullpontra. A hálózat megbénult. János áldozata elvégezte a dolgát: a járőröző őrszemek figyelme a központi elosztó felé fordult, de ez az egérút nem tarthatott örökké.
– Nem vagyunk gépek, L656 – fordult Alinda a remegő társához, miközben bereteszelte a nehéz átjárót. – A gépek leállnak, ha megszakad az áram. Mi viszont akkor is megyünk tovább, ha nincs fény.
L656 felnézett, a szemeiben a megadás és egy halvány szikra viaskodott. A szivattyúház mélyén, a túlnyomásvezeték tompa zúgásában a kolónia megszokott napirendje elvesztette a hatalmát. Itt, a sötétben, a félelem ellenére megőrzött döntés tette őket újra emberré.