A néma szövetség — új hang

Kint a folyosón a nehéz léptek hirtelen elnémultak. János rekedt hangja átszűrődött a vékony lemezajtón, ahogy egy fiktív karbantartási kódot diktált a gépnek. Alinda keze még mindig a meleg elosztódobozon pihent; a megkerült hálózat lágy zümmögése olyan volt, mint egy halk, tiltott szívverés a fémfalak mögött. A nagymama gyengéden megfogta a lány csuklóját. Érintése meleg volt, tele egy elfeledett világ méltóságával.
– Menj, segíts neki – suttogta az öregasszony. – Ne hagyd egyedül.
Alinda bólintott, és kilépett a folyosó félhomályába. János közvetlenül az Őrszem előtt állt, hátával takarva a fülke bejáratát. A gép vörös vizorja már a fiú arcát pásztázta. Alinda nem gondolkodott: szándékosan elejtett egy nehéz csavarkulcsot a rácsos padlóra. Az éles csattanásra az Őrszem azonnal felé fordult.
– Hibás jelzés az L-szektor kettes elosztójánál – mondta Alinda remegő hangon. – A feszültség stabilizálódott. Ellenőrizheti a rendszert.
A gép másodpercekig elemezte az adatokat, majd a vörös fény elhalványult, és a nehéz alak elindult a főfolyosó felé. Amikor a sötétség elnyelte a gépet, János Alindára nézett. A fojtott rettegés mélyén ott vibrált a megkönnyebbülés. Egy pillanatra összeért a kezük a sötétben, és ez a lopott érintés több volt, mint szövetség – ez volt az első közös lázadásuk.