A négyszögesített törődés

A rozsdás lépcsőfokok fémes nyikorgása adta a ritmust, miközben hárman vánszorogtak felfelé a derengő járatban. János-G534 úgy szorította magához a vezetékdarabokkal teli elosztótáskáját, mintha legalábbis a kolónia utolsó tiszta konzervadagját védelmezné a nem létező tolvajoktól.
– Ha elértük a lakószektor szélét, Nagymama biztosan meleg szintetikus teával vár – jegyezte meg Alinda, miközben óvatosan átsegítette a lihegő jövevényt egy kilógó csővezetéken. – Bár ha megtudja, hogy megint manuálisan nyúltál a hálózathoz, a fülednél fogva rángat vissza a dinamópedálokhoz.
János szája széle óvatosan megvonaglott. A kolónia szigorú szabályzata tiltott minden indokolatlan érzelmi megnyilvánulást és magánakciót a szektorok között, amit a Nagymama a nyilvánosság előtt élére vasalt szigorral tartott be. De a színfalak mögött más volt a helyzet.
– Az a nő keményebb, mint a hatos szektor vasbeton fala – morogta János, de a hangjában melegség bújkált, ami abszolút szabályellenes volt egy G534-es kóddal ellátott karbantartónál. – Múlt héten is visszautasította a gépzsír-adagomat, mondván, hogy a normatíva szerint nem jár neki plusz támogatás egy idegentől. Aztán másnap reggelre mégis ott lapult egy megsütött szintetikus pogácsa a szerszámos ládámban.
– Mert kedvel téged, János – mosolyodott el Alinda. – Csak jobban tart a büntetőpontoktól, mint a kikapcsolt Őrszemektől.
– Ugyan már, a szabályzat sehol nem írja elő, hogy a szomszéd pékáruja szabotázsnak számít – legyintett János, ahogy a lépcső tetején végre feltűnt a hálókörlet szürke, megszokott biztonsága.