A négyes elágazás új lakója

A dohos elágazásnál a 84-es alany végre megállt, és nagy csattanással telepedett rá egy kiszuperált akkumulátordobozra, mintha csak a saját fotelemébe huppant volna le.
– Ennyi volt a menetelés – nyögte ki szuszogva, és megtörölte az izzadt homlokát. – A Külső Légióban a harminc kilométeres menetgyakorlat után legalább meleg szintetikus levest adtak, nem ezt a sós nyirkosságot.
Nagymama csípőre tett kézzel méregette a hívatlan útitársat. A sötét járat ezen szakasza amolyan senkiföldje volt, de Klára azonnal magára vállalta a rögtönzött közös képviselő szerepét.
– Ez itt nem a légió, fiam, hanem az elfeledett négyes elágazás – mondta szigorúan. – És az a doboz a mi egyetlen száraz fekhelyünk.
– Én az idegen légió rohamosztagánál szolgáltam, mielőtt számozott alanyt csináltak belőlem – méltatlankodott a férfi, miközben gyanakvóan pislogott a mennyezeti csövek szivárgására. – A tizedesem a saját kezével tekert le egy őrszemet! Ez a zug beázik, a pedálos dinamó meg el van hangolva. Csupa szabálytalanság!
Alinda a hideg falnak támaszkodva figyelte a kakaskodást. A félelem gombóca még ott ült a torkában János miatt, de ez a képtelen vita legalább elterelte a figyelmét a csőhálózatban búgó szondákról.
– Ha nem tetszik az ellátás, kereshetsz másik vakvágányt – sziszegte Nagymama. – Itt nincs külön lakosztály, és az idegenlégiós meséiddel sem váltasz ki egyetlen wattot sem a napi fejadagból.
A 84-es alany csak morgott egyet, majd beljebb húzódott a sarokba. Az új lakó máris berendezkedett, fittyet hányva a kolónia házirendjére.