A mélyszint hallgatása

Az Őrszem sokkolóbotja kék szikrát vetett a nyirkos levegőben. A szektor ellenőre egyetlen szót sem pazarolt a válaszra: szorosan a csuklójára rögzített terminálhoz érintette az azonosítóját, s azonnali hatállyal átkódolta Kovács státuszát.
– A mélyszinti gépterembe. Negyedik fokozatú munkakötelezettség – adta ki a tömör parancsot a kísérőknek. – A fejadag-jogosultsága felfüggesztve.
Kovács nem küzdött, amikor a két fegyveres keményen megragadta a vállát. Mielőtt a nehéz acélzsilip csikorogva bezárult volna mögötte, a férfi tekintete egyetlen szempillantásra találkozott Jánoséval. Nem volt benne könyörgés, sem megbánás, csak a néma figyelmeztetés: a megalázkodás sem jelent védelmet.
– Vége van neki – suttogta a nagymama, miközben riadtan magához húzta a lányt. – A mélyszintről senki nem tér vissza ép ésszel.
– Nem hagyják meghalni... ugye? – kérdezte Alinda szaggatottan, szemeivel a lezárt ajtót fixálva.
János lassan visszaült a pedálok mellé, de a keze erőtlenül csúszott le a hideg acélról. Tudta, mi vár Kovácsra a légszűrők fojtogató gőzében, s azt is, hogy az Őrszemek tekintete mostantól az ő fülkéjükre tapad. A férfi sorsa eldőlt, de a C-szektor csöndje nehezebb volt, mint valaha.