A megtört fegyelem

János intett a feszült csöndben, de a nagymama már keményen megragadta Alinda csuklóját, és hátrafelé rántotta a lányt. A szigorú, szabálykövető öregasszony tekintetéből kiveszett minden gyengédség; a Kolónia normatívái törtek fel belőle a felismeréssel, hogy egy engedetlen lakó jelenléte mindannyiuk vesztét okozhatja.
– Visszafordulunk! – sziszegte a nagymama rekedten, nyers szigorral. – Ez az ember szabálysértő! Ha itt találnak minket az Őrszemek, megvonják a fejadagunkat, vagy a dinamóterembe száműznek! Nem kockáztatom a fennmaradásunkat egy engedetlen légiós miatt!
Alinda azonban nem engedte magát elrángatni. Egyetlen hirtelen, meggondolatlan mozdulattal kicsavarta a kezét az öregasszony szorításából, és dacosan szembefordult vele a szűk járatban.
– Mindig csak a félelem! – fakadt ki a lány, fojtott haragjától megfeszült a levegő. – Hát csak ennyit tudsz? Feladnál valakit, aki legalább mer nemet mondani, csak mert a központ parancsolja? Tényleg így kell embernek lenni ebben a nyomorult lyukban?
János rémülten lépett közéjük, miközben a folyosó távoli végéből az Őrszemek csizmáinak fémes, ritmikus koppanása visszhangzott a csővezetékeken.