A megszakított vonal

János eléri a pihenőállványt, és habozás nélkül a falba süllyesztött diagnosztikai panelhez nyúl. A vörös visszajelző fények ritmikusan villognak, folyamatosan közvetítve helyzetüket az Őrszemek hálózatának. János arca megrándul a dühtől: egy hegyes fémspatulával nyers erőszakkal összefogja a főáramkör érintkezőit. Kék szikraáradat vakítja el a szűk teret, az égő szigetelés fojtogató szaga azonnal megüli a levegőt, s alattuk a pneumatikus zsilip fémes csattanással zárul le. A visszatérés útja végleg megsemmisült.
– Mit tettél? – csattant fel Alinda, amint átlendült a védőrácson. Dühös tekintete a füstölgő panelre szegeződött, ujjai fehéredtek a korláton. – Ha lezártad a járatot, elvágtad az egyetlen utat a lakómodulok felé! Pontosan azt teszed, amit a Rendszer akar: elszigetelsz minket!
– Nem csapdába ejtettelek titeket, hanem időt nyertem! – vágta rá János, s a hangjában fojtott harag rezzent. – A tisztítási ciklusig alig maradt néhány percünk. A Rendszer számára csak selejtes egységek vagyunk, amelyeket le kell választani a hálózatról. De mi döntünk a saját sorsunkról, nem a protokoll!
Nagymama nehézkesen rogyott le a hideg fémrácsra. Ziháló mellkasa alig bírta a felső szervizjárat ritka, olajszagú levegőjét. Bár a teste fokozatosan feladta a küzdelmet, dühös, éles szemeiben mégis megvillant az elszántság. Tudta, hogy az idő elkerülhetetlenül ellenük dolgozik, de a megtett lépést többé semmilyen parancs nem vonhatta vissza.