A megszakító szikrája

A generátormag felől csípős égett szag terjedt el, ahogy a sérült jövevény kimerült rendszere csatlakozott a szektor elöregedett hálózatához. A falba süllyesztett elosztódoboz fülsértő berregéssel jelezte a túlterhelést: a tizennégyes fülke áramköre a kritikus küszöb fölé ugrott, és a mennyezeti lámpák lassan hummogni kezdtek.
– Állítsd le, vagy áthidalom! – sziszegte János a sötétből, miközben megszorította a szigetelt biztosítókart. – Ha a központi elosztóban levágja a főkapcsolót, a szektorvezérlő azonnal ránk küldi az Őrszemeket!
Alinda odalépett a füstölgő kábelköteghez, de a düh még mindig ott feszült a szeme sarkában. A lány nem a gépnek, hanem Jánosnak címezte a vágó szavait:
– Hónapok óta a határon járatják a teljes kört! Nem a mi hibánk, hogy egyetlen plusz fogyasztótól összeroppan az egész szektor!
– A szabály nem kérdezi az okát – vágta rá élesen a Nagymama, miközben óvatosan visszatolta a jövevény rejtőző alakját a transzformátorház mélyébe. – Ha kimarad a feszültség a szomszédos cellákban, a lakók maguk fognak feljelenteni minket egy adag fejadag-kiegészítésért.
János saját testének súlyával feszítette meg az elhasználódott érintkezőket, hogy manuálisan tartsa feszültség alatt a vonalat. A kisülések kék szikrái megvilágították komor arcát. A hálózat felnyögött, a túlterhelésjelző sárga fénye baljósan lüktetett a nyirkos falon, de az áramkör egyelőre kitartott.