A megszakadt ütem éles törése

Alinda nem bírta tovább a lassú, gyötrő ritmust, amit a nagymama kényszerített rá. A térde sajgott, de nem a fizikai erőkifejtés égette belülről, hanem az öregasszony makacs, néma tűrése. Miért küzdött ez a megtört asszony még mindig a túlélésért, ha csupán annyit tudott felmutatni, hogy gépiesen hajtotta a fémet, miközben réges-rég halott meséket mormolt a fogai között?
A lány egy hirtelen, dühödt mozdulattal lecsapott a pedálra, megtörve az eddigi egyenletes lüktetést. A fémállvány élesen megcsikordult a csapágyházat ért hirtelen terheléstől. A nagymama azonnal odavillantotta a tekintetét, de a lábai egy pillanatra sem álltak meg. Szemei összeszűkültek a keserűségtől. „Maradj csöndben, te botor!” – sziszegte fojtottan, meg sem kísérelve elrejteni a hangjában megbúvó elégedetlenséget. „Ha elrontod a kimenetet, az L656-os feljebb tekeri az ellenállást!”
„Hadd tekerje!” – csattant fel Alinda halkan, de élesen, miközben a szája széle megremegett a tehetetlen harag tüzében. „Elegem van a meséidből! Semmi értelme a fűről meg a nyitott égboltról papolni, ha a végén úgyis csak ezt a rohadt édes masszát nyeljük a csövekből! A te hallgatásod nem véd meg semmitől, csak nyújtja ezt a döglesztő agóniát!”
A nagymama bütykös ujjai hófehérré váltak a rozsdás fogantyún. Az arca kőkemény vádaskodássá merevedett. Számára Alinda meggondolatlan kirohanásai halálos luxusnak számítottak, ami mindkettőjüket a megsemmisülés szélére sodorhatja, míg a lány a nagymama csendes engedelmességét nem tartotta másnak, mint gyávaságnak, amit avitt történetek mögé rejtett.
Az L656-os őrszem fémteste feléjük fordult. Optikai lencséje vöröses fénnyel villant meg, ahogy az Alinda padjáról érkező hirtelen energiatüskét és az azt követő ingadozást regisztrálta. A gép nem ismerte a családi feszültséget, csupán a kiugró hőt és az instabil frekvenciát mérte a szektor hálózatán.