A megosztott melegség

Kovács hátrált, arca elfehéredett a közeledő léptek zajára, majd némán elosont a szomszédos folyosó sötétjébe, végleg eltávolodva a többiektől. A nehéz csizmák zaja végül elhalt a kanyarban; az őrszemek ezúttal elkerülték a tizennégyes fülkét. A fojtogató csendben János lépett elő a hálókamra homályából. Nem törődött a hideg fémfalakból áradó fagyos levegővel, egyenesen a Nagymama fekhelyéhez sietett.
Kezében egy apró, illegálisan leágaztatott hőtároló cellát szorongatott, amelyet a generátoregységből csempészett ki a műszakja végén. Az idős asszony észrevette a pislákoló sárga fényt, és fáradtan megrázta a fejét.
– A szabályzat... a hármas cikkely tiltja a kiegészítő fűtést – suttogta repedezett hangon, miközben Alinda ijedten, de reménykedve figyelte őket. – Ha megtalálják nálunk, lekapcsolják a fülke maradék áramát is.
János azonban nem tágított. Finoman a durva takaró alá csúsztatta a cellát, pont a Nagymama elgémberedett lábához.
– Hogy lennénk emberek, ha hagynánk egymást megfagyni a szabályok miatt? – felelte halkan. Tekintete egy pillanatra találkozott Alinda riadt szemével, és a lány arcán átfutó melegség megerősítette a döntésében.
Ebben a fojtogató fémvilágban, ahol a testek kimerülése csak egy újabb statisztikai adat volt a kolónia energiaigényének mérlegén, ez az apró, titkos segítség jelentette az utolsó kapaszkodót a megmaradáshoz. Kálmán némán bólintott, miközben szorosabban Alinda mellé húzódott a hidegben.