A megjelölt azonosító

A központi kijelző vörös lüktetése éles, szögletes sávot vágott a csarnok szürke félhomályába. G534 azonosítója mellett a hálózati ellenőrző kód hideg kiszámíthatósággal regisztrálta a jogosulatlan áramátcsoportosítást. A galéria fémrácsain azonnal felkoppantak az Őrszemek nehéz, ütemes léptei; a kolónia automatizált protokollja nem ismert kivételt vagy méltányosságot.
Teréz a szomszédos fülke árnyékában összekuporodva szorította a mellkasára a kezét. A lábai remegtek a félelemtől, ajkát elharapta – pontosan tudta, mi jár a rendszer ellen elkövetett szabotázsért. A pirosan villogó azonosító nem csupán a fejadag megnyirbálását jelentette, hanem a kényszeráthelyezést az alsó szektorok mélyvonali dinamóihoz.
Alinda elfojtott lélegzettel nézett fel a műszerfalra. A pedálok ritmusa megbicsaklott alatta, ahogy felfogta a fiú tettének elkerülhetetlen következményét. János nem egy apró kedvezményt nyújtott nekik: a saját puszta fennmaradását tette fel a mérlegre. Ha a számláló a ciklus végéig pirosban marad, a fiút még az éjszakai műszakváltás előtt kiemeli a fülkéből az őrszolgálat.
– Mi lesz vele? – suttogta Alinda a csikorgó láncok zajában, miközben tekintete János mozdulatlan alakját kereste a kábeltálcák mögött.
A Nagymama nem válaszolt, csak még keményebben markolta a kapaszkodót, miközben a járat sötétjéből L656 óvatosan előrelépett, kezében a régi napelem rézcsatlakozójával. A döntés megszületett, és visszaút már nem létezett.