A megégett tenyér

A szűk szerelőjáratban porszag és elhasználódott olaj bűze fogadta őket. Alinda megragadta a Nagymama reszkető csuklóját, és minden erejét bevetve húzta fel az öregasszonyt a szerviznyíláson keresztül. János alulról támasztotta a törékeny testet, míg végül mindhárman el nem terültek a kábelcsatorna hideg lemezein.
A fejük felett zümmögő betonfödém szüntelenül remegett, de a szellőzőakna perzselő gőze most kívül rekedt. János a falnak dőlve kapkodott levegő után. Tenyerén megégett a bőr a forró cső peremén, s a sebből szivárgó vér sötét foltot hagyott a kopott gépésznadrágon.
Alinda nem gondolkodott. Odakúszott hozzá a sötétben, s halk sziszegéssel eltépte az inge belső szegélyét.
– Ne mozdulj – suttogta a lány. Hangja megtört és érdes volt a fojtogató füsttől.
János ösztönösen el akarta húzni a kezét; a kolónián a sérülés egyet jelentett a selejtezéssel vagy a veszélyes munkára való beosztással. Ám amikor Alinda tekintete találkozott az övével, a férfi ujjai elernyedtek. A lány ügyetlenül, de gyengéden tekerte a vásznat a megégett hús köré. Ebben a szűk odúban a gesztus súlyosabb volt minden korábbi szökési kísérletnél.
– Miért? – kérdezte János alig hallhatóan.
– Mert nem gép vagy – felelte Alinda.