Véget nem érő történet

2222 · Darnay Merse

A madarak éneke

Alinda a konzol hideg fémjét érintve lehunyta a szemét. Az öregember szavai visszhangoztak benne, felébresztve egy régen hallott mesét, amit a nagymamája súgott el neki, suttogva, mint valami titkos imát. Egy történetet a Fényről, arról, ami nem volt láncra verve, ami szabadon ömlött az égre. A nagymama arról beszélt, hogy az emberek akkoriban nem gépekhez voltak kötve, és nem a kolónia betonfala rejtette el előlük a kék eget. Emlékezett, ahogy nagymamája elmondta, hogy a madarak énekeltek a fák zöld lombjai között, és a fény melegen simogatta az arcukat, nem a vibráló, mesterséges LED-ek hideg, sárgás pislákolása. Egy pillanatra érezte a nap sugarait a bőrén, a szél érintését, a szabadság ízét, amit sosem tapasztalt, csak hallott róla. A kép annyira éles volt, hogy szinte fájt a mellkasa. Miért vették el tőlük? Miért felejtették el a többiek?
János közelebb lépett hozzá, látva a lány arcán tükröződő elrévedést. „Csak álmok” – mondta halkan, de hangjában már nem volt a korábbi keserűség, inkább valamiféle fásult beletörődés. „A napfény csak egy mese. Itt csak a gép zaja van, Alinda. Emlékek, amiket sosem éltünk meg.”
„De az emlékezés a kezdet!” – vágta rá Kovács, aki továbbra is a bejáratot figyelte, feszült tekintettel. „Ha rá tudunk emlékezni, akkor az már nem csak egy mese. Az emlékezet maga a lázadás a rendszer ellen, ami mindent elvett tőlünk.”
Az öregember elmosolyodott, halvány ráncok gyűltek a szeme körül. „Pontosan. A kódok, amikről beszéltem, nemcsak számok vagy kapcsolási rajzok. Az emlékeket is jelölik. Azokat a látomásokat, amelyek az emberekben éltek, mielőtt elvették tőlük a napot, mielőtt a gépzaj elnyelte a madarak énekét. A nagyszüleid, Alinda, tudták, hogyan kell felébreszteni ezt a látomást.”
Az öreg aztán a konzol közepén lévő vastag kábelköteg felé fordult. Kezével végigsimította a porréteget, felfedve alatta egy sor apró, rozsdás csatlakozót. „Ez az, ami összeköti a múltat a jelennel. A régi hálózat, ami még működhet. Ha valahogy vissza tudnánk állítani a kapcsolatot…” Az öregember szemei fénylő elszántsággal csillantak meg a félhomályban, mint két apró, rejtett csillag.
Ebben a részben

Szereplők

  • alinda
  • egy-oregember
  • janos-g534
  • kovacs

Helyszín

  • elfeledett-jaratok

Előző jelenet szereplői

  • alinda
  • egy-oregember
  • janos-g534
  • kovacs

Folytatás

Részvétel

Részvétel

A művelethez belépés kell.

A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.