2222 · Nap-Imre
A Lét Ára
Kovács szótlanul vágta az utat a burjánzó indák között. A penész és a föld szaga, mely eddig az elfeledett járatok mindennapi velejárója volt, most fojtogatóbbnak tűnt. Alinda és János követték, lépteik visszhangot vertek a sötétben, miközben a panel vöröses fénye már csak távoli, pulzáló emlék volt. A kolónia messzi, tompa zúgása, ami eddig biztonságot sugallt, most fenyegetőn búgott a fejük felett.
Hirtelen Kovács megállt, intett nekik, hogy maradjanak csendben. A levegő vibrálni kezdett. Egy mély, mechanikus zúgás törte meg a járatok csendjét, lassan, de könyörtelenül közeledve. Az Őrszemek járőröztek. A hangból ítélve nem egy, hanem talán kettő, vagy akár három is. A kolónia szemei mindenhol ott voltak, és most céljuk volt. A halál árnyéka először csak elmélet volt, most a bőrükön érezték a hidegét.
„Gyorsabban,” suttogta Kovács, a hangja rekedtes volt a feszültségtől. „Ott a régi karbantartó aknanyílás, próbáljuk meg.” Berántotta őket egy szűk, koromfekete résbe, ahol az indák elvékonyodtak, utat engedve valami rég elfeledett gépészetnek. A zúgás fokozódott, fémes csikorgás és súrlódás hallatszott, majd hirtelen elhallgatott a szűk rés előtt. Valami nagy és nehéz állt meg a bejáratnál.
Egy pillanatnyi csendet követően egy vörös fény pásztázta végig a járatot, majd megállt egy ponton. Ott, a sáros padlón, egy elhagyott, masszából készült tálca hevert, félig üresen. Mellette, a falba illesztve, egy apró, fémes címke volt, rajta olvashatatlan kódok és egy halványan olvasható név: G-302. A tálca és a címke együtt a „nyilvántartás” végső, legkegyetlenebb kimeneteléről tanúskodott. Nem csak adatok tűntek el, hanem az emberek is. A halál volt az energia mérlegének kiegyenlítődése. Alinda megborzongott. A düh most tiszta, fagyos elszántsággá dermedt benne. Nem a nagymama meséitől félt, hanem attól, hogy G-302 sorsa az övék is lehet. Az Őrszem elhaladt, a zúgás távolodott, de a hátrahagyott „emlék” élesebben égett, mint bármelyik vörösen pulzáló adat a panelen.
Hirtelen Kovács megállt, intett nekik, hogy maradjanak csendben. A levegő vibrálni kezdett. Egy mély, mechanikus zúgás törte meg a járatok csendjét, lassan, de könyörtelenül közeledve. Az Őrszemek járőröztek. A hangból ítélve nem egy, hanem talán kettő, vagy akár három is. A kolónia szemei mindenhol ott voltak, és most céljuk volt. A halál árnyéka először csak elmélet volt, most a bőrükön érezték a hidegét.
„Gyorsabban,” suttogta Kovács, a hangja rekedtes volt a feszültségtől. „Ott a régi karbantartó aknanyílás, próbáljuk meg.” Berántotta őket egy szűk, koromfekete résbe, ahol az indák elvékonyodtak, utat engedve valami rég elfeledett gépészetnek. A zúgás fokozódott, fémes csikorgás és súrlódás hallatszott, majd hirtelen elhallgatott a szűk rés előtt. Valami nagy és nehéz állt meg a bejáratnál.
Egy pillanatnyi csendet követően egy vörös fény pásztázta végig a járatot, majd megállt egy ponton. Ott, a sáros padlón, egy elhagyott, masszából készült tálca hevert, félig üresen. Mellette, a falba illesztve, egy apró, fémes címke volt, rajta olvashatatlan kódok és egy halványan olvasható név: G-302. A tálca és a címke együtt a „nyilvántartás” végső, legkegyetlenebb kimeneteléről tanúskodott. Nem csak adatok tűntek el, hanem az emberek is. A halál volt az energia mérlegének kiegyenlítődése. Alinda megborzongott. A düh most tiszta, fagyos elszántsággá dermedt benne. Nem a nagymama meséitől félt, hanem attól, hogy G-302 sorsa az övék is lehet. Az Őrszem elhaladt, a zúgás távolodott, de a hátrahagyott „emlék” élesebben égett, mint bármelyik vörösen pulzáló adat a panelen.
Ebben a részben
Szereplők
- alinda
- janos-g534
- kovacs
Helyszín
- elfeledett-jaratok
Előző jelenet szereplői
- alinda
- janos-g534
- kovacs
Folytatás
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.