2222 · Tekercs-Ildikó
Az Utolsó Kód
Kovács kiköpte a szájába gyűlt nedves port, és előrelépett a dohos sötétségben. A hátrahagyott gépmonstrum mély morajlása lassanként elenyészett a folyosó kanyarulatában. Egyikük sem beszélt a falra szegezett kódlapos címkéről, de a levegő megfagyott köztük. Mindannyian tudták, mit jelent az az azonosító: a kimerült testek nem tűnnek el, csupán átkerülnek a tápláléklánc alsóbb szintre sorolt egyenlegébe.
Ahogy a járat egy vastag, lezárt acél zsilipkapuban végződött, Kovács megtorpant. A zár vörösen pislákolt, a manuális kioldókar elnyűtt, elrozsdásodott csonkja pedig erőtlenül lógott. Még a csőhálózatban sziszegő gőz sem tudta kimozdítani a mechanikát. A túloldalon feküdt az ellenőrző-pontba vezető szervizalagút, de a kapu zárva maradt.
„Ez nem nyílik kártya nélkül” – morogta Kovács, és a rozsdás vashoz csapta a markát. „A rendszer lezárt minket.”
János lépett közelebb. Arca sápadt volt, de a tekintetében nem tükröződött tétovázás. Megérintette a kódbeolvasó felületet, majd visszanézett Alindára. A lány tudta, mit akar tenni. Ha János a saját szektorkódját használja a kézi felülbíráláshoz, a kolónia központi hálózata azonnal feljegyzi a tartózkodási helyét, és a G-534-es egységet megjelöli mint végleg kiesett energiahordozót. Nincs visszatérés, nincs törlés: a neve mögé odakerül a megsemmisítési parancs.
„Ne tedd, János!” – vágott közbe Alinda élesen, a dühét alig leplezve. „Akkor te leszel a következő tálca a falon!”
János nem válaszolt. Ujját a megolvadt üveglapra szorította. A zár csipogott, a hidraulika felnyögött, és az acélajtó fojtott csikorgással emelkedni kezdett. A panel kijelzőjén a zöld fény azonnal vérvörösre váltott, s a sorok között megjelent a rideg, rendszerszintű üzenet: G-534 ELKÜLÖNÍTVE – ÁLLAPOT: VÉGLEG ELVESZETT. János visszahúzta a kezét, s a kapu résén át intett nekik, hogy menjenek. A sorsa eldőlt, visszaút már nem létezett számára.
Ahogy a járat egy vastag, lezárt acél zsilipkapuban végződött, Kovács megtorpant. A zár vörösen pislákolt, a manuális kioldókar elnyűtt, elrozsdásodott csonkja pedig erőtlenül lógott. Még a csőhálózatban sziszegő gőz sem tudta kimozdítani a mechanikát. A túloldalon feküdt az ellenőrző-pontba vezető szervizalagút, de a kapu zárva maradt.
„Ez nem nyílik kártya nélkül” – morogta Kovács, és a rozsdás vashoz csapta a markát. „A rendszer lezárt minket.”
János lépett közelebb. Arca sápadt volt, de a tekintetében nem tükröződött tétovázás. Megérintette a kódbeolvasó felületet, majd visszanézett Alindára. A lány tudta, mit akar tenni. Ha János a saját szektorkódját használja a kézi felülbíráláshoz, a kolónia központi hálózata azonnal feljegyzi a tartózkodási helyét, és a G-534-es egységet megjelöli mint végleg kiesett energiahordozót. Nincs visszatérés, nincs törlés: a neve mögé odakerül a megsemmisítési parancs.
„Ne tedd, János!” – vágott közbe Alinda élesen, a dühét alig leplezve. „Akkor te leszel a következő tálca a falon!”
János nem válaszolt. Ujját a megolvadt üveglapra szorította. A zár csipogott, a hidraulika felnyögött, és az acélajtó fojtott csikorgással emelkedni kezdett. A panel kijelzőjén a zöld fény azonnal vérvörösre váltott, s a sorok között megjelent a rideg, rendszerszintű üzenet: G-534 ELKÜLÖNÍTVE – ÁLLAPOT: VÉGLEG ELVESZETT. János visszahúzta a kezét, s a kapu résén át intett nekik, hogy menjenek. A sorsa eldőlt, visszaút már nem létezett számára.
Ebben a részben
Szereplők
- alinda
- janos-g534
- kovacs
Helyszín
- elfeledett-jaratok
Előző jelenet szereplői
- alinda
- janos-g534
- kovacs
Folytatás
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.