A lendkerék ritmusa

Alinda halk léptekkel követte L656-ot a C-szektor alsó dinamótermébe, mielőtt a mennyezeti optikák gyanút foghattak volna. A folyosón hagyott néma pillantás – a nagymama szemeiben felcsillanó melegség János távolodó háta láttán – még mindig ott lüktetett a lány mellkasában. A kolónia szigorú rendjében azonban az emberi érzéseknél gyorsabban avult el minden, ha a termelés leállt.
A dinamóteremben a sorba rendezett pedálgépek fémvázai vészjóslóan csillogtak a falra szerelt kijelzők hideg kék fényében. Alinda fellépett a saját moduljára, és magára csatolta a vállpántokat. A vastag bőr szorította a mellkasát, a lábaiban pedig még ott bujkált az elosztó szerelésének izomfáradtsága. Amint felcsendült a ciklusváltást jelző fémes sziréna, rálépett a pedálokra.
A nehéz lendkerék lassan indult meg, s minden egyes fordulatért Alinda combizmai és szaporodó légzése fizetett meg. A falon lévő számlálón azonnal emelkedni kezdtek a számok: a teste kalóriáit, az aznapi szűkös fejadag energiáját alakította át a C-szektor hálózatává. L656 a vezérlőpult mögött állva, mozdulatlanul jegyezte az átvitt wattokat.
Alinda érezte, ahogy a verejték végigcsordul a háton, s a kolónia mohón elszívja a fizikai tartalékait. De miközben a teste kimerült a gépek monoton ritmusában, a lelkét nem adta át a számlálóknak. A kisajtolt energia felett ott lebegett a kapott melegség emléke, amit semmilyen lendkerék nem tudott végleg elemészteni.