A tiltott melegség — más fényben

Alinda megtörölte az olajos kezét a munkásruháján, majd visszatolta a szervizakna nehéz fémlemezét. L656 hangtalanul követte a szűk, párás folyosóra, ahol a melegedőlámpák halvány narancssárga fénye törte meg a C-szektor állandó szürkeségét.
A szomszédos fülke ajtaja előtt János, a G534-es munkás állt. Kezében egy kopott fémcsészét tartott, amelyből langyos szintetikus tápfolyadék gőze szállt fel. Az idős férfi visszafogott mozdulattal nyújtotta azt Alinda nagymamája felé, tekintetében olyan ritka gyengédséggel, ami a kolónia kemény szabályai között szinte életveszélyesnek számított.
– Az extra adag a pedálfázis után – mondta János halkan, miközben az ajtókeretnek támaszkodott. – A C-szektor rácsa jobban melegszik most. Gondoltam, elkel a meleg.
Az idős asszony szigorúan kihúzta magát, és elutasítóan megrázta a fejét, bár a szeme sarkában halványan megrándult egy izom.
– A kolónia szabályzata tiltja az egyéni fejadagok megosztását, János – felelte kimérten, hogy a folyosó végén álló kamerák optikája se sejtsen többet puszta fegyelemnél. – A felesleget a központi elosztóba kell leadni. Nincs szükségem a jóindulatára.
De amikor János megrántotta a vállát és elfordult, az asszony kézfeje egyetlen pillanatra megállt a hideg vasajtón, és a szemeit hosszan a férfi távolodó hátán felejtette. Alinda jól látta ezt a rejtett pillantást. Tudta, hogy a szabályok rideg fala mögött a nagymamája szívében még élt az a régi, tiltott melegség, amiről a szabad ég alatti világ történeteiben mesélt.