A légiós pecsétje

Alinda nesztelenül csúsztatta el a fülke-14 nehéz reteszét, és kilépett a nyirkos, gőzölgő folyosóra. A fémfalakon végigfutó csővezetékek ritmikus lüktetése elnyomta a lépteit, de a torkában dobogó félelmet nem tudta elnémítani. Két lépést tett a sötét kanyar felé, feszülten figyelve a szektorőrség esetleges járőrözését. A folyosó üres volt, de a levegőben terjedő égett ózonszag rendkívüli karbantartást és közelgő ellenőrzést sejtetett.
Mögötte, a résnyire nyitott ajtón át feszült suttogás szűrődött ki. Gábor bácsi remegő ujjakkal bökött a sarokban fekvő sérültre:
– Meg fognak semmisíteni minket miatta! Ez nem egyszerű szökevény. Nézd meg a billogot a csuklóján!
A 84-es alany lassan felkönyökölt a priccen. Arcát fájdalmas grimasz torzította el, de a tekintetében hirtelen fegyelmezett dac villant meg. Hangja rekedt volt, mégis fenyegetően stabil:
– Az Idegen Légióban szolgáltam a külső határon – sziszegte, félretolva János-g534 csitító kezét. – Több halált láttam, mint amennyi kalóriát ti egész életetekben felemésztettetek. Ha feladsz, az őrök téged is visznek.
Gábor bácsi, mint a fülkesor felelőse, láthatóan összeomlott a hír hallatán. A külső szektorok könyörtelen katonáinak jelenléte a kolónia legszigorúbb tilalma alá esett, így az új lakó befogadása közvetlen életveszélyt jelentett mindannyiukra. János-g534 a szellőzőrácstól visszalépve a két férfi közé állt, miközben Nagymama csendben figyelte a sarokból az eseményeket. Alinda kintről hallgatta a bentieket; tudta, hogy a férfi dacossága és múltja elkerülhetetlenül katasztrófához vezet, ha nem cselekednek azonnal.