A légiós feltételei

A szűk, sziszegő gőzcsövek között János haladt elöl, maga mögött húzva Alindát. A volt légiós visszatolta a fémlemezt, zárolva mögöttük a fülke felőli utat, majd határozott léptekkel a menet élére állt a nyirkos járatban.
– Ne álljatok meg! – sziszegte a jövevény, sötétben derengő tekintetét a dinamóterem alsójárata felé szegezve. – A közös képviselő őrei nem hülyék. Pár perc, és rájönnek, hogy lekapcsoltam a szektor elosztóját.
– Miért tetted? – kérdezte János fojtott hangon, miközben próbálta lépést tartani a férfival. – Ki vagy te valójában, és mit akarsz tőlünk?
– Valaki, aki megtanulta a légióban, hogyan kell túlélni – felelte az új lakó hidegen. – A ház elöljárói elszívják az energiátokat, a maradékot meg lezárják. Én nem engedem, hogy az elosztóhoz nyúljanak. De ha itt elkapnak bennünket, mindannyian a süllyesztőbe kerülünk.
Alinda rémülten szorította Erzsébet kezét, ahogy a lépteik visszhangoztak a sötét fémfalakon.
– Nagyi... – suttogta a lány szaggatottan. – Ha a szektorparancsnokság megtudja... mi lesz L656-tal? Ugye nem érik el őt a generátornál?
Erzsébet óvatosan intett a lánynak, hogy hallgasson. A kolónián a személyes kötődés tiltott volt, a meggondolatlan szavak pedig gyorsan ítéletet hozhattak.
– Csak menjünk – sürgette őket János félelemtől rekedt hangon. – A dinamóterem járatai közelebb vannak, mint az őrök.