A légiós döntése

A gőz sziszegése alábbhagyott, amikor a vészszelep végül a helyére kattant. János megtántorodott, hólyagosra égett tenyerét a kabátjához szorította, de a tekintete nem tágított L656-ról. A szektorfelelős kormos arccal, zihálva állta el a sötét mellékjárat bejáratát.
– Nem mész sehova – mondta János, és a hangjában ott feszült a kolónia megszokott rendjének elkeseredett védelme. – Az L-szektor az én felelősségem. Nem engedem, hogy a légiós tempóddal ránk hozd az Őrszemek bosszúját! Akármit csináltál a régi egységedben, itt nem kiskatonák laknak, hanem családok.
L656 megállt, nehéz szerszámos ládáját a nedves betonpadlóra engedte. A fém koppanása felverte a járat csendjét. Hideg, higadt pillantással mérte végig a szektorfelelőst, mintha csak egy eltávolítandó akadályt kalkulálna ki az útvonalán.
– A te szabályaid döglesztik le ezt a szektort, János – felelte az új lakó, miközben felpattintotta a falban rejtőző elosztódoboz rozsdás fedelét. – Nem az Őrszemektől kell félned, hanem a saját gyávaságodtól. Ha nem kötjük át a napszektor vezetékét még a járőr megérkezése előtt, a hálózat kiég, és sötétben rohadtok meg mind.
Alinda kiszabadította magát Nagymama szorításából, és közelebb lépett a szikrázó panelhez. Bár a füst marta a torkát, tekintete L656 hajlíthatatlan mozdulataira szegeződött. A lány szívében nem a pusztulás fagyos félelme, hanem egy új, tiszta lehetőség szikrája ébredt: talán ez a nyers, idegen erő az egyetlen, ami utat nyithat a fény felé.