A légiós árnyéka

A keskeny kezelőfolyosóról lenézve az L-szektor belső udvara tárult eléjük, ahol a csővezetékek párájában egy idegen férfi állta útját a körzetért felelős megbízottnak. A jövevény, akit alig néhány napja helyeztek át a külső blokkokból, nem hajtotta meg a fejét a megszokott alázattal.
– Az idegen légióban nem így osztottuk be a tartalékot – hallatszott fel a férfi rekedt, kimért hangja a fémrácsokon keresztül. Szálkás tartása és a bal alkarján húzódó régi forradás éles ellentétben állt a fülkék lakóinak megszokott, görnyedt mozdulataival. – Ha a feszültséget túlhúzzátok, a szellőzők leállnak, és fél órán belül nem marad oxigén az alsó szinten.
Alinda megbabonázva figyelte a jelenetet a szervizjárdáról. A kolónia szigorú napirendjéhez szokott szemének szokatlan volt ez a nyílt dac. A szektor képviselője idegesen szorongatta a regiszterkönyvet, miközben az Őrszemek lépteinek fémes visszhangja már közeledett a szomszédos átjáró felől.
– Hallgass, te új lakó! – sziszegte a képviselő, de a hangjából hiányzott a meggyőződés. – Itt a hálózat szabja meg az életet, nem a te katonaviseleteid!
János óvatosan Alinda vállára tette a kezét, és lejjebb húzta a lányt a korlát árnyékába. A Nagymama halkan beszívta a hűvös levegőt; az új férfi felbukkanása felrázta a szektor áporodott csendjét. János az áramelosztó felé vezető ajtóra mutatott: a jövevény fellépése elterelte a figyelmet, így rés nyílt számukra a szigorú ellenőrzésen.