A légiós a homályban

A füstölgő kapcsolótáblát maguk mögött hagyva a kis csapat átpréselte magát a szűk vészbejáraton, amely a kolónia rég elfeledett szervizjárataiba vezetett. A szűk csőben a gépzsír szagát felváltotta a hűvös, poros levegő, s a falakon különös, kőbe karcolt ábrák derengtek: a Napfény Örököseinek régi, napkorongot formázó vésései.
– Na, ezt is megúsztuk egy időre, bár az Őrszemek aligha küldenek nekünk köszönőkártyát – jegyezte meg Gábor bácsi, miközben leporolta a kabátját, s megpróbált rendezett arcot vágni mint a szektor felelős öregje.
A folyosó kiszélesedett egy elhagyatott fülkénél, ahol legnagyobb meglepetésükre egy idegen figura kuporgott egy kinyitott szerszámosláda tetején. Az új lakó, aki alig egy napja bukkant fel az L-szektor szélén, fittyet hányva a kolónia szigorú szabályaira, épp egy régi rézórát bütykölt. Amikor meglátta a társaságot, csak pimaszul megpödörte a bajszát.
– Csak semmi pánik, fiatalok! Szolgáltam én a Kinti Légióban, láttam már durvább zárlatot is, mint amit ez a fémkalitka produkál – jelentette ki magabiztosan, azonnal tengelyt akasztva Gábor bácsival, aki felháborodva kérte számon az engedély nélküli beköltözést.
Alinda halk kuncogással nézte a csatározást, s közben önkéntelenül János kezébe csúsztatta az ujjait. L656 megviselt testéből még halkan szivárgott a fáradtság, de a túlterhelt hálózat mély morajlása jelezte: a továbbvezető út végre szabad előttük.