A leállított pulzus

A fogó éles pofája fémes csattanással harapta át a feszülő biztosítóhuzalt. A sötétben felvillanó kék szikra egy pillanatra megvilágította János megfeszült arcát, majd a műszerek mutatói ernyedten zuhantak a nullára. A távoli generátorok lüktetése mély, fuldokló morajlássá változott, jelezve, hogy a mérés megszakadt. A fűtéscsöveken keresztül szinte azonnal vészjósló, ritmikus kopogás futott végig a pedálcsarnok felől – a titkos válaszkód, ami a lázadás hírét vitte a mélybe.
De a hálózat nem tűrte a kiesést; a rendszer azonnal kompenzálni kezdett, más forrásokból szívva el az életet.
A közeli elosztókamra zsilipje mögött felzúgott a vészelszívó. A megmaradt vörös fényben Alinda megdermedve bámulta a legközelebbi fülke üvegfalát. Odabent g302, a napok óta teljesen megtört, elcsigázott munkás teste rándult egyet a rögzítőhámok között. A gép, hogy pótolja a kieső wattokat, az utolsó csepp bioenergiát is kiszivattyúzta a legyengült szervezetből. A férfi teste megfeszült, arca a felismerhetetlenségig elszürkült, majd feje élettelenül bicsaklott előre.
– Meghalt – suttogta Alinda, hangjában fojtogató rémülettel.
A sötét járat torkából l656 rettegő, szaggatott zokogása hallatszott. Kovács keményen megragadta a lány vállát, és hátrahúzta a sötétbe. Az elosztó panelen egy apró, sárga jelzőfény gyulladt ki g302 fülkéje felett: Ártalmatlanítás és újrahasznosítás. Semmi sziréna, semmi gyász. Csak a Kolónia könyvelésének gépies, gyilkos csendje, amely az embert is csupán elhasználódott alkatrésznek tekintette.