A láthatatlan áramkör

L656 lassan leállította a pedálozást. A dinamó fémes lendkereke csikorogva pörgött le, s a fülke homályában csak az idegen férfi szikár sziluettje maradt. L656 éles tekintettel mérte fel az érkezőket, s figyelme azonnal megállt János kormos, még mindig vibráló kézfején.
– Rossz az időzítés – morgott a légiós, s fel sem állt a nyeregből. – Aki ennyire nem képes uralkodni az izmain, az hamar a masszaöntőben végzi. Nem hiányzik ide még egy nyomorék.
János ösztönösen Alinda elé nyúlt volna, hogy megvédje a lányt, de az égési sérülés nyomán görcs rántotta meg a karját. Alinda azonban nem hátrált. Nem az idegen felé lépett, hanem János mellé süllyedt, s habozás nélkül átkarolta a férfi remegő derekát. A mozdulatban nem volt teátrális dráma, csupán a nyers, egymásra utalt létezés súlya. János teste megfeszült az érintéstől, de nem tolta el magától a lányt; a válla lassan elernyedt Alinda támasza alatt.
– Ő az életét kockáztatta értem a diódánál – szólt Alinda, s a hangja metsző élességgel vágott át a szellőzőből áradó dohos levegőn. – Maga meg csak a pedált koptatja. Tudja, hogyan kell kijátszani az Őrszemeket, vagy csak a száját járatja?
János ujjai lassan rákulcsolódtak Alinda vállára. A feszültség és a korábbi düh helyét átvette egy csendes, elbonthatatlan szövetség. L656 tekintete elkomorult, ahogy végignézett a két fiatalon, s a kemény vonásai mögött felderengett némi rideg elismerés.