A Kimondatlan Szerelem

János a tekintetével továbbra is Alindát fürkészte. A falakon túlról beszűrődő moraj, a generátorok monoton zúgása, a massza-előállító gépek ritmikus kattogása elnyelte volna a legapróbb suttogást is, de a feszültség köztük tapintható volt. Tudta, hogy szavakban kevés az erejük, de abban a pillanatban a csend sokkal többet mondott. Alinda a feje búbjával bólintott, jelezve, hogy érti János kimondatlan üzenetét, a támaszt, amit nyújtani próbált. Nem volt ölelés, nem volt érintés, csak egy pillanatnyi összehangolódás a kolónia rideg valóságában.
Alinda mélyet sóhajtott. „Nem tudom, mi a rosszabb,” – kezdte, hangja halk volt, szinte a szájába beszélt, – „az, hogy nem emlékszem semmire arról, amiről Nagymama beszélt, vagy az, hogy most talán mindenki veszélyben van miatta.” A „Hogy lesz az ember?” kérdése újra felmerült, nemcsak a jövőre, hanem a múlttalan létére vonatkozóan is. A kolónia falai között felnőtt nemzedék nem ismerte a külvilágot, csupán töredékes meséket, melyek valósága egyre inkább elmosódott. Nagymama távozásával e mesék utolsó élő őrzője is eltűnt, és most egy Légiós érkezett, aki talán a feledés homályából visszahozta volna a rég elfeledett veszélyeket.
János tudta, hogy G302 légiós múltja nem csak Alinda családjának illegális energiaátkötésével kapcsolatos aggodalmakat erősíti, hanem egy sokkal mélyebb, egzisztenciális kérdésre is rámutat. Ha a Légiós a kinti világból jött, és túlélte, akkor talán a kolónia biztonsága csak illúzió. „Mi lesz vele?” – gondolta János, miközben Alinda sápadt arcát nézte. A lány szemeiben a bizonytalanság mellett ott csillant a remény halvány szikrája is, amit talán a kettőjük között kialakuló, még megfoghatatlan kötelék táplált. János arra vágyott, hogy elvegye Alinda terheit, de csak annyit tehetett, hogy mellette állt, erőt adva a hallgatásban.
A folyosó távoli végéről egy éles hang szakította meg a csendet. L656, az egyik őrszem, dühösen kiáltott valakire, a szavak nem voltak kivehetők, de a hang tónusa egyértelműen az elégedetlenségről árulkodott. A kolónia apró feszültségei, a mindennapi elégedetlenségek mintha a G302 érkezésével egyre inkább felerősödtek volna. János kezét ösztönösen Alinda felé emelte, de az utolsó pillanatban megállt. Egy apró gesztus is sokkolóan hathatott volna, és a feszült helyzetben nem akarta még inkább kitenni a lányt a figyelőknek. Csak a tekintete maradt, melyben most már nyíltan égett a szerelem.